17

Adatrögzítés

Az adatrögzítés talán a legegyszerűbb otthon végezhető internetes munka. Nem kell hozzá más, csak felhasználói szintű számítógép ismeret, gyors internetelérés, szabadidő és persze kitartás. A munka néha kissé monoton lehet, viszont éppen ezért bármikor félbehagyható és a későbbiekben folytatható. Természetesen száz százalékos odafigyelést igényel, hiszen az adatok pontos bevitelére van szükség.

A leggyakrabban használatos adatkezelő program a Microsoft Excel, Word és Office, azonban néhány munkaadó speciális, az adott cégnek készített programot használ, ilyenkor annak kezelését személyesen, online beszélgetés során vagy e-learning anyagok segítségével sajátíthatja el a munkavállaló. Általában a felek a határidőről előre megegyeznek, amelynek betartását szigorúan ellenőrzik. Gyakran először kisebb “kezdő munka-csomagot” kap a dolgozó, és miután már felmérte saját gyorsaságát, maga határozhatja meg, milyen határidővel, mennyi munkát vállal. A díjazás az elvégzett munka arányában történik.

Adatrögzítés

Adatrögzítés

A feladatok köre igen tág, ide tartozhat bizonyos információk webes felületen való rögzítése, papír alapú adatok digitalizálása, írott szöveg begépelése, hanganyag rögzítése, valamint az adategyeztetés. Bizonyos esetekben nyelvtudás, esetleg telefonálási lehetőség is szükséges.

Természetesen az így tudomására jutott bizalmas adatokat a munkavállaló nem adhatja ki harmadik személynek. Ez a munka azoknak ajánlott, akik viszonylag gyorsan gépelnek, képesek hosszabb idejű koncentrációra, és nem okoz problémát számukra a szoros határidők betartása. Itt nincs tere a kreativitásnak, az egyéni gondolatoknak, pusztán a pontos, precíz munkavégzés a cél.

  
Iktatva: Munkalehetőség Címkék: , , , ,

További olvasnivaló

17 hozzászólás "Adatrögzítés"

  1. Ácsné Mocsár Irén szerint:

    Üdv. Érdekelne az otthoni munka.

  2. Bálint András szerint:

    Szeretnék érdeklődni a munka iránt.

  3. sa szerint:

    Engem is érdekelne a munka.

  4. Horváth Attila szerint:

    Tisztelt Hölgyem / Uram!

    Érdekelne a fent olvasható munka, kérnék róla bővebb leírást, ismertetést.

    Üdv.

  5. Liner Anikó szerint:

    Érdeklődnék a fentiekben ismertetett adatrögzítő munkával kapcsolatban! Tájékozatásukat előre is köszönöm!

  6. Tahi Mária szerint:

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Érdeklődnék az adatrögzítő munkalehetőséggel kapcsolatban.Szeretnék ezzel kapcsolatban tájékoztatást kérni.Előre is köszönöm,további szép napot.

  7. Dóra szerint:

    Tisztelt Hölgyem/Uram!
    Érdekelne az adatrögzítéses munka, szeretnék róla többet megtudni.
    Előre is köszönöm!

  8. Forgon Andrea szerint:

    Szeretnék érdeklődni az adatrögzítési munka iránt.

  9. Virág szerint:

    Tisztelt Hirdető!

    Szeretnék érdeklődni az adatrögzítő munka iránt!

  10. Ács Balázs szerint:

    Érdeklődnék a fentiekben ismertetett adatrögzítő munkával kapcsolatban! Tájékozatásukat előre is köszönöm!

  11. Varga Izabella szerint:

    Szeretnék bővebb tájékoztatást kapni az adatrögítői munkáról. Tanultam és tudok is gyorsan vakon gépírni. Köszönettel!

  12. Göcsei Gábor szerint:

    Üdvözlöm Önöket !

    Érdekelne az adatrögzítés.
    Kérem szíves tájékoztatásukat a munkáról , részletekről.

    Köszönettel : Göcsei Gábor

  13. Sztanó Istvánné szerint:

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Szeretnék tájékoztatást kérni az adatrögzítési munkáról!
    Köszönettel!

  14. Kiss Mária szerint:

    Tisztelt Hölgyem,
    kisgyermek mellett keresek otthon végezhető munkát – van gyakorlatom az adatrögzítésben, ezért érdeklődnék.
    Üdvözlettel:
    Kiss Mária

  15. Dudás Ildikó szerint:

    Üdvözletem!
    Érdeklődni szeretnék az adatrögzítői munka részleteiről. Előre is köszönöm a tájékoztatást.
    Szép napot!

  16. Kovács Renáta szerint:

    Van már benne gyakorlatom.

Írj most.

Küldés
Internetes munka 2012